2013. szeptember 28., szombat

Jelen vagyok az éterben is

dsh
Több mint két évnyi szünet után néhány hete lehetőséget kaptam arra, hogy ismét a mikrofonhoz üljek, és zenei szerkesztőként is folytathassam a munkát.
 A Kerepes Rádió frekvenciája 97,1 MHz, itt találhattok meg az éterben minden kedden 16:00 és 18:00 között. Az adást a következő héten szerdán, 18:00 és 20:00 között megismétlik.
Az adó vételkörzete természetesen csekély, pontosan olyan, mint bármelyik helyi rádióé, tehát Budapest keleti peremén kevéssel túl véget ér, azonban az internet bárhová eljuttatja a hangot, így a világ bármely pontján hallható az általam összeállított kétórányi muzsika.
Zenéimmel bekóborlom az eltelt évtizedeket, és a termés javát adva válogatok különböző korok, illetve napjaink slágereiből és rockzenéjéből.
Bizonyára lesz, akinek csalódást okoz majd az adás, hiszen lehetetlen olyan műsort készíteni, amely mindenkinek tessék. Nem is törekszem rá. Sok műfajt és stílust vagy előadót kirekesztek az általam szerkesztett zeneszámok közül, másokat pedig előnyben részesítek. Az én keverőpultomon nincs helye Korda Györgynek vagy lakodalmas rocknak, de rapnak, tutsz-tutsz zenének sem. Ugyanakkor megszólaltatok hatvan évvel ezelőtt készült és időtálló slágereket, de napjaink felvételéből is olyanokat, amelyek megfelelnek a korábban vázolt feltételeknek. A rock és rhythm and blues felvétel közé beillesztek slágereket vagy dzsessz felvételeket is, de bizonyos színvonal alá nem eresztem le a lécet. A lényeg az, hogy változatos legyen a műsor, és a zenecsokor sok színből álljon.
Szívesen látok mindenkit a műsor hallgatói között.
Legyetek a hallgatóim, és hallgassátok az Aranyalap című műsort a Kerepes Rádió frekvenciáján, vagy az interneten!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése